Figyeljétek meg a nöket, milyenek lesznek a fasszopás következtében


És a férj? na az meg buzi lesz, ah nem teheti meg rendesen a növel, bizony! meg ahogy az már a biblia legelejében valahol ott, az elején, hát hol, persze! hogy: du wirst nach deinem mann verlangen, er aber w

Hát olvassátok el a blogot! azért küldöm, na! saját? jó szöveg, nincs saját, nem mi teremtettük magunkat, hanem mindannyian istenünk teremtményei vagyunk, akik vagyunk, azt sok esetben mi csináltuk magunkból, persze, erröl is szól a cikk, az én figyelmeztetésem az embrtársaim felé, csupa szeretetböl teszem ezt, isteni szeretetböl egymás iránt, hogy ne tegyétek magatokat tönkre azzal, hogy leszopjátok egymás faszát, hát már ennyire bedühödött az r angyala is, az én erzsikém - az pedig én vagyok - mondá az r, elvégezte földi feladatait, ha ti nem szóltok a többieknek, mindannyian felelösek vagytok az ö haláláért, mert jézusnak is már ezért kellett keresztre feszítve lennie, mert nem hitték el az emberek neki, hogy ö isten, az egyszülött fiú, akit megkeresztelt jános is már a jordánban, hát ti is keresztelkedjetek meg, de csak az igaz hitben járóakat fogadom ám el, nem az olyanokat, mint ti, akik csak abban hisztek, amit láttok, ami elérhetönek hangzik, dehát nem lehetünk egyszerre azért két lábbal a földön itt is ott is, esetleg gondolatban helyileg nézve és a helyesírási példáimmal ne cselekedjetek ostobán, se gorombán a nökkel, ha azt megtették volna veletek, mert börtönbe zár az r 1000 évre benneteket is, mint a danit, ha így folytatja és nem fogad szót az én erzsikémnek, akinek ezt a szót az ö folyamatos kikérdezgetései során helyeztem a kis belsö füleinek utcáiba, hogy tanuljon ebböl a mocskos fajzatú mintázatból minden gyermekünk/gyermekei istenünknek, aki az egy élö r, az atyaisten dicsöségére, mert az ö szent szellemének a káromlásait szigorúan bünteti ö, azt meghalljátok, megláthatjátok a tv-ben is, ha arról van szó, o.k.? na, puszi nektek és buzdítsátok a népet, hogy töredelmesen vallják be, ha kell egymás elött is a büneiket, mert bizony talán még az lenne a legokosabb és méghozzá minél hamarabb, annál jobb. köszi a közzétételt, ha a link nem megy, hát adjatok hozzá másik cukorkát. jó? azt is köszönöm istennek, hogy ti éltek, mert ö azt üzeni itt velem/általam, igen, az ö keresztje által van itt földi életünk egyáltalában mindannyiónknak, de ha az jobban tetszik, hát akkor nincs vacsora senkinek, azt elhihetitök! jó napot, auf wiedersehen! viszlát und stb.

Vélemények

Nick név
Üzenet
 

Google +1

Ha tetszik az oldalunk lájkolj!

Link hozzáadása Apróhirdetés feladása Link jelentése

Megosztás másokkal

Ha tetszik ez a lap oszd meg másokkal is facebookon.

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció

Hivatkozás erre az oldalra

Ha jónak találod oldalunkat illeszd be a következő kódot a weboldalad forráskódjába: